Lehet, hogy a füge miatt volt. Merthogy a füge, az milyen
erotikus, pontosabban, hogy a világ legerotikusabb gyümölcse. Ezt nem sokkal
ebéd előtt mondta nekem mosolyogva, amikor kettesben maradtunk a hátsó diófa
árnyékában a padon. Én meg zavaromban belerúgtam a kisvödörbe, úgyhogy a fügék
szanaszét gurultak, a zajra meg előjött nagyanyám a nyárikonyhából, meglátott
minket egymás mellett, összecsapta a kezét, és ráripakodott Petire, hogy
azonnal takarodjon a disznókhoz hátra, nekem meg lekevert két akkora pofont,
hogy azt se tudtam, mi szakadt rám hirtelen.
Ebédnél aztán, mielőtt kimerte a levest a tányéromba, azt
mondta csendes indulattal, hogy
megnelássalakazzalabüdöscigánnyalmégegyszer-mertletörömaderekadat, de ezt csak
úgy maga elé sziszegte, mintha nem is nekem beszélne, hanem a gőzölgő levesnek.
Anyámat aztán otthon hiába kérdezgettem, csak vonogatta a vállát, hogy mit
tudja ő, meg hogy a nagyanyám már habókos, minek foglalkozom egy vénasszonnyal. De
engem csak foglalkoztatott, na nem a vénasszony dolog, hanem a Peti dolog, és onnantól fogva elég gyakran méláztam el a fügéken, meg azon, hogy mondjuk,
szóval, hogy hogyan is képzelte Peti ezt az erotikusságot pontosan...
Aztán márciusban, amikor lementem a nagyanyámékhoz a
Julcsinak szánt nyúl miatt, végre újra összefutottam vele. A kocsmában
álldogált a pultnál, én meg behúzódtam az eresz alá, mert elkapott az eső
hazafelé menet, aztán már csak azt éreztem, hogy valaki átfogja a derekam, és
azt súgja a fülembe, hogy vigyázzak, meg ne fázzak, mert csurom víz a hajam.
Elnevettem magam, mert csak attól lettem vizes, hogy egészen hozzám hajolt és a
fekete hajáról a nyakamba folyt a víz, de akkor ő már nem nevetett, csak
sóhajtott egyet, nekem meg elállt a szavam is, mert olyan jó illata volt a
bőrének közelről, mint a napsütötte vászonnak.
Onnantól fogva nagy rendszerességgel látogattam a
nagyszüleimet, mindig péntek este érkeztem hozzájuk, bár péntek ebéd után
indultam otthonról. Az a pár órányi elveszett idő nem szúrt szemet se
anyáméknak, se nagyanyámnak. Viszont meg kell mondjam, igaza volt Petinek,
kiderült, hogy a boldogságnak tényleg mézédes fügeillata van ...
Egészen a rákövetkező év január tizenhetedikéig volt nekünk
ez a mi egymásba feledkezésünk, de akkor este váratlanul megérkezett anyám,
bezárkózott a nagyanyámmal, és csak egy óra múlva kerültek elő, de akkor már
mindkettőjük szeme ki volt sírva. Nekem le kellett ülnöm a konyhában, Tibort
meg elküldték Petiért, és amikor Peti belekezdett volna, hogy igenis komolyak
az ő szándékai, és hogy tudja, mi a kötelessége, a nagyanyám ráparancsolt, hogy
fogja be a száját, mert most ő beszél.
A nagyanyám lassan és akadozva mesélt, de onnantól fogva,
hogy szóba került Júlia néném kisfia, meg hogy szegény hogyan kötötte fel magát az
istállóban a keresztgerendára, amikor a férje rájött, hogy nem az övé a gyerek,
Peti már nem nézett rám, csak az asztalterítő hímzett monogramját bámulta
mereven.
Ennek huszonöt éve. A terítőt nagyanyám halála után anyám
nekem adta, de mára már csak az a két betű maradt belőle. P J. Anyám nővérének, Peti anyjának a
monogramja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése